Csütörtökön kaptam egy ajánlott levelet az APEH-től.  Persze be kellett menni érte a postára. Persze aznap még nem adták oda, mert nem ért vissza a kézbesítő.
Egy út
Másnap reggel újra elballagtam.
Második út.
Az értesítés felszólított, hogy a mellékelt csekken, 8 napon belül fizessek be 4500 forint bírósági illetéket.
Mit?
A levél tájékoztatott, hogy a peres ügyemről ( van ilyen nekem? Nem is tudtam) a Pesti Központi Kerületi Bíróság ad felvilágosítást. Telefonszám, név: nulla.
Hat hívással sikerült megtudnom, hogy ki az illetékes.
Hat hívás és másfél óra. Kezdődő fejfájás.
Az ügyintéző elmondta, hogy ez parkolási ügy. Telefonon nem mondhat többet. Fáradjak be iratmegtekintésre.
Befáradtam.
Harmadik út, erősödő fejfájás.
Az iratokból kiderült: a Centrum Parkolási Társaság 2001 és 2004 közötti követeléseiről van szó. A parkolási bírság most éppen 154 ezer forint. Jogerősen behajtható.
Mi van?
Tanulmányozom peres ügyemet, miről eddig gőzöm se volt, hogy létezik. Látom a nevet. Az ügyvédnő, aki gennyesre keresi magát ezeken az ügyeken ugyanaz, akinek egyszer már fizettem közel 250 ezer forintot. Úgy emlékszem, akkor is ezekért a tételekért.
A fejem már hasogat.
Az ünnepeket tölthetem azzal, hogy előbogarászom az évekkel ezelőtti papírjaimat, csekkeket, amin fizettem.
Majd fáradhatok be az ügyvédnőhöz, aki a pecséten látható címéről elköltözött. Hová?
A bíróság nem tudja. Nyomozzam ki.
S ha nem?
Akkor rám küldik a végrehajtót.

Ja. A kocsit, amely miatt büntetnek, régen ellopták, miként azt az autót is, amit utána vettem.

Jó érzés tudni, hogy az adómból fenntartott rendőrség vigyáz rám, s az igazságszolgáltatás védi az állampolgári jogaimat. Nem hiába vonják le a fizetésem felét a fenntartásukra.