Néhány napja egy barátnőnk családjával álmodtam. Teljesen szokványos, hétköznapi helyzet, a papa épp lovaglópálcáját keresi, lovasoktató. Mosolygunk egymásra, mondom, meglesz az Kornél, ne idegeskedj. Snitt.
Reggel, felébredés után eszembe jut az álom, mesélem. Majd hozzáteszem, szerintem ma megszületik a gyerek. Az van ugyanis, hogy a barátnőnk mindennapos várandós. Pontosabban volt. Aznap ugyanis megszületett a gyönyörűséges Juli.
Én meg megálmodtam.

Álmodtam nemrégiban apával is. Rengeteget beszélünk anyámmal, vajon tudta-e apa, hogy gyógyíthatatlan beteg, készült-e a halálra, mert velünk erről nem volt hajlandó beszélni. Az orvosok meg még nekünk se mertek ilyesmit mondani, nemhogy neki. Szóval álmomban megjelent apa. Ahogy jó emlékezni rá. Kövérkésen - bocs apa, de így volt -, és roppant jókedvűen. Átölelt (most ezen mindjárt bőgök), és azt mondta, "persze, hogy tudtam. De azt is, hová megyek majd." Jó lenne azt hinni, ez üzent.

És még egy, régi történet. Még főiskolás koromban összehaverkodtam a vonatbüfében - mindig ott ültünk - egy lánnyal. Aztán persze rögtön kiderült, ugyanazt a szakmát műveljük, pardon, nyögjük és imádjuk. Évekig tartottuk a kapcsolatot, többnyire tudtunk mindenféle szerelmekről, volt szerelmekről, kínlódásokról, örömkről. Azt is tudtam, hogy ezt a lányt a mamája nevelte fel - egyedül. S hogy nagyon jóban vannak egymással. Soha nem találkoztam a mamájával.
Aztán jött az álom. Az anyukával talákoztam, az mondta, mennyire örül, hogy mi összekeveredtünk. Meg hogy hívjam csak bátran a lányát.

Másnap hívtam. Mondom A-nak, képzeld, úgyse hiszed, a mamáddal álmodtam! Fura, nem?Csend, óriási, semmihez nem hasonlítható csend a telefonban.
- Mi baj? - kérdem.
- Tegnap temettük anyát. Csendben ment el. Senkinek se mondtam...

Csak hallgattam a nagy tapintatlanságomban, felesleges volt magyarázkodni.
De azóta nem értem ezt az egészet.
Mert ugye nem jelekkel álmodom, amiket aztán jól lefordítok a Krúdy féle álmoskönyvből, hanem személyekkel. Megérzésekkel.
Nem gondolom, hogy ez valami különös képesség lenne, tulajdonképpen örülnöm kellene neki, hogy valamilyen intergalaktikus rend lévén létezik másfajta átjárás a tudatalattiba (húhh!), de azért fura. Kissé félelmetes is.

Veletek történt már ilyen?